Masszázs az otthonában

Masszázs az otthonában

Az energiaitalok mindegyike több koffeint tartalmaz, mint egy kávé, alkohollal való kombinációjuk pedig különösen aggodalomra ad okot - állapították meg amerikai kutatók. Mint John Higgins kutatásvezető elmondta, az energiaitalok koffeintartalma 70 és 200 milligramm között van dobozonként, míg egy csésze erős kávéban 40-től 150 milligramm koffein található. Még nagyobb probléma, hogy az összetevők, így a guarana, taurin, gyógynövények, ásványi anyagok és a vitaminok egy része kölcsönhatásba léphet a koffeinnel. 


Ezek a kölcsönhatások befolyásolhatják a szívritmust, a vérnyomást, sőt még a mentális állapotot is, különösen akkor, ha nagyobb mennyiségben vagy alkohollal együtt fogyasztják.

Higgins és kutatócsoportja az energiaitalokra és összetevőikre vonatkozó, 1976 és 2010 közötti orvosi irodalmat tekintette át. Viszonylag kis számban találtak ideillő tanulmányokat, ezek azonban azt mutatták, hogy az energiaitalok emelik a vérnyomást és a szívritmust. Szívroham, görcsroham vagy halál anekdotikus esetként szerepelt a vizsgálatokban.

Norvégiában, Dániában és Franciaországban betiltották a Red Bull energiaitalt, miután egy állatkísérletben azt találták, hogy a taurinnal táplált patkányok bizarr viselkedést mutattak, szorongtak, sőt öncsonkítás is előfordult náluk. Higgins és csoportja szerint az embernél is kapcsolatot találtak a szer fogyasztása és a kockázatkereső viselkedés között.

A kutatók arra figyelmeztetik az energiaitalokat fogyasztó sportolókat, hogy az ital koffeintartalma és más hatóanyagai miatt szervezetük súlyosan dehidratálódhat.

 

 

Egy  HVG cikk:

Az ÁNTSZ november 1. és december 31. között gyűjtött és feldolgozott adatai alapján elkészült az első, az energiaital-fogyasztás következményeiről szóló elemzés. Mint írták, az ország egész területéről érkeznek jelzések a mentőszolgálattól, az orvosi ügyeletekről, a gyermekorvosoktól, a védőnőktől, valamint az általános és középiskolákból energiaital-túladagolásról. 

A túlzott energiaital-fogyasztás miatt rosszullétről és kellemetlen testi tünetekről beszámoló 123 ember csaknem harmadát egészségügyi ellátásban kellett részesíteni. A tünetek közül a legtöbben zaklatottságról, ingerlékenységről, felfokozott idegállapotról, nyugtalanságról, álmatlanságról számoltak be, de előfordult szédülés, hányinger, hányás, valamint szapora szívverés és mellkasi szúrás is. Az érintettek 87 százaléka fiatalkorú férfi - tették hozzá. 

A rosszullétet kiváltó energiaital-mennyiség napi két deciliter és három liter között változott. Az érintettek egy része naponta többször, különböző helyeken is ivott energiaitalt, a legnagyobb arányban azonban otthon, a délutáni órákban fogyasztottak belőle rosszullétük előtt.

Az energiaital és az alkohol együttes fogyasztása végleges károsodást okozhat a májban, a szívben, és a vesében is, ennek ellenére a fogyasztók 23 százaléka próbálta ki a kettőt együtt. Emellett a 18 év alatti fiatalok, gyermekek esetében, valamint azoknál, akik nem szoktak a koffeintartalmú italok fogyasztásához, a túladagolás halálhoz is vezethet - hangsúlyozta az ÁNTSZ, hozzátéve: "ezért különösen aggasztó", hogy a rosszullétről beszámolók 77 százaléka 18 év alatti, és 8-10 éves korú gyermekek is voltak köztük.

Az ÁNTSZ szerint az energiaital azért is különösen veszélyes, mert átmenetileg felpörget, növeli a teljesítményt, de utána még erőteljesebb fáradtságot okozhat, ami újabb és újabb fogyasztásra ösztönöz. Az energiaitalok koffeint és más, a koffein hatását felerősítő összetevőket is tartalmaznak. A nagy mennyiségű koffein fogyasztása előidézheti a koffeintúladagolás tüneteit: erős hányingert, hányást, mellkasi fájdalmat, szapora pulzust, nyugtalanságot, álmatlanságot, esetenként pánikrohamot is - hívta fel a figyelmet az ÁNTSZ.


Minden negyedik esetben alkohollal együtt fogyasztották a fiatalok az energiaitalt




Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal 2011. november 1. óta gyűjti és feldolgozza az energiaital-fogyasztással összefüggő események adatait. A 2011. november 1. - 2012. február 15. közötti időszakban országosan 161 energiaital fogyasztással összefüggő eseményről kapott jelzést az OTH.  Minden negyedik esetben alkohollal együtt itták a fiatalok az energiaitalt, ami súlyos aggodalomra ad okot – figyelmeztet újra az országos tisztifőorvos.

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatalhoz az ország egész területéről érkeznek a mentőszolgálattól, az orvosi ügyeletekről, a gyermekorvosoktól, a védőnőktől, valamint az általános és középiskolákból a jelzések az energiaital túladagolásról.

Az esetek száma területi bontásban: Baranya: 35, Bács-Kiskun: 11, Békés: 2, Borsod-Abaúj-Zemplén: 4, Budapest és Pest megye: 11, Csongrád: 6, Fejér: 11, Győr-Moson-Sopron: 3, Hajdú-Bihar megye: 3, Heves: 1, Jász-Nagykun-Szolnok: 6, Komárom-Esztergom: 1, Nógrád: 1, Somogy: 3, Szabolcs-Szatmár-Bereg: 19, Tolna megye: 4, Vas: 1, Veszprém: 32, Zala: 6 eset (1 fő külföldi állampolgárról az Országos Mentőszolgálat adott jelentést, tartózkodási helyéről nincs információ).

A védőnők, gyermekorvosok, orvosi ügyeletek, általános-, és középiskolák, valamint az Országos Mentőszolgálat jelentései alapján az energiaital fogyasztásával összefüggésbe hozható 161 esetből 137 fiút (85 %), 24 pedig lányt érintett.  Az esetek száma életkori megoszlásban: 8-10 éves 4 fő, 11-12 éves 22 fő, 13-14 éves 37 fő, 15-16 éves 31 fő, 17-18 éves 23 fő, 19-nél idősebb 44 fő.

Az érintettek egy része rosszullétét megelőzően több dobozzal is fogyasztott energiaitalt. Az elfogyasztott, rosszullétet kiváltó energiaital mennyiség fejenként két decilitertől a 3 literig terjedt, átlagban 1-20 (!) doboz között változott.

Az energiaital fogyasztása reggel 29, délelőtt 53, délután 81, este 37, éjszaka 10 esetben történt. Az érintettek egy része több napszakon keresztül is fogyasztott energiaitalt rosszullétét megelőzően.

Az energiaital fogyasztásának helye 73 esetben otthon, 31 esetben iskolában, 5 esetben szórakozóhelyen, 21 alkalommal baráti társaságban, 43 esetben egyéb helyen (utcán, játszótéren, focipályán, kollégiumban, vasútállomáson, munkahelyen) történt. Az érintettek egy része több helyszínen is fogyasztott energiaitalt rosszullétét megelőzően.

Az energiaitalt 40 esetben (25%) alkohollal, 121 esetben pedig magában fogyasztották.

Hatvanhat főt (41%) kellett állapota miatt egészségügyi ellátásban részesíteni. A túladagolásnak 158 esetben nem volt utóhatása, 2 esetben maradandó következménye (magas vérnyomás) alakult ki. Egy haláleset is előfordult, amely közvetlenül nem hozható összefüggésbe az energiaital fogyasztással, de a fogyasztás körülményei hozzájárultak a halál bekövetkeztéhez.

ÁNTSZ Kommunikációs Főosztály




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 17
Tegnapi: 10
Heti: 47
Havi: 743
Össz.: 175 546

Látogatottság növelés
Oldal: Káros az energiaital
Masszázs az otthonában - © 2008 - 2024 - elethez.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »